Chapter 1- The coin's two sides..
T.O.P szemszöge:
A hajnali fény bevilágítja a repteret. Cho kiállítása kicsit sokáig elhúzódott a hajnali iszogatás miatt, ami az after party-n történt. Nem ittam le magamat a sárga földig, de a sok borfajta keverésétől (mivel mindegyiket tesztelés céljából kipróbáltuk, hogy amelyik bor megtetszik, abból elcsomagoltassak legalább 2 palackkal, hogy később a tagokkal együtt élvezhessük ki az aromákat egy fárasztó koncert után) kicsit kába lettem.
-Seunghyun, a VIP osztályt előkészítették, ideje felszállni-zökkent ki a borokról szőtt gondolataimból a pilóta, aki egy régi ismerősöm.
-Máris!-mosolygok vissza rá, megölelem Cho-t utoljára, aki ingatag lábakon dülöngél a karjaimban egy ideig, majd felszállok magam mögött hagyva Franciaországot. Gyorsan iszkolok el a normál utastér mellett, hogy meghúzódjak a saját kabinomban a kíváncsi szemek elől.
Páran felismernek, így dedikálok pár cetlire, kézre, vagy ahová a fanok kérik, de ahogy kivágom magam a körülöttem kirajzolódó tömegből belépek a VIP részleg ajtaján. Fáradtan roskadok le egy puha, bársony ülésre, miközben a repülő felszáll és megvárom, míg 1 óra repülés után megérkezik a légiutaskísérő kérésemre. Lassan végigmérem, ahogy felbukkan vékony, magas alakjával és baba arcával. Haja szoros copfban van a feje tetején, de még így is a melléig ér a felgumizott haja. Kecsesen lépked, de van a mozgásában egy kis ügyetlenség, ami aranyossá teszi őt a szememben. Ahogy megáll előttem és felnéz rám elönt egyfajta kellemetlen érzés, amit próbálok leplezni, de nem tudok mosolyt varázsolni az arcomra. A tekintete parázsló és vad. Olyan érzés, mintha gyilkosságra készülne, csak még nem jött rá mikor érkezett el az ideje..
Aztán minden olyan gyorsan történik... A gép megremeg... Aztán nagy súly nehezedik a testemre...Fejem neki csapódik valaminek. A pilóta idegesen kiáltozik:
-Kérem ne nyúljon a felszereléshez...Kérem, neee... Eresszen el!
-Sajnáljuk kedves utasaink, de itt nem a pilóta beszél-kacag fel valaki gúnyosan.
-A gép a jelenlegi állás szerint le fog zuhanni. A becsapódás biztonsága miatt szeretnénk, ha senki sem esne pánikba és kérünk mindenkit, hogy ellenőrizze le a biztonsági öveiket...Nem garantáljuk senki biztonságát..Próbáljanak túlélni, oh és majd elfelejtettem a biztonsági övek némelyikének szíja el van vágva-szólal meg valaki higgadt, nevető hangon. A szemeimmel nehezen fókuszálok és meglátom magam előtt az ölemben ülő babaarcú lányt. Kimeredt szemei, majd hangos sikoltása felébreszt pillanatnyi higgadtságomból.
Gyorsan cselekszem, megragadom a táskámat, leteszem az ülésből és a lányt a helyére teszem, áthajolok mellette, megkeresem a biztonsági övet, ami szerencsére nincs elvágva, majd bekapcsolom neki.
-Ne aggódjon, minden rendben lesz. Tudja hogyan szedje le a maszkokat, ha arra szükség lesz, igaz?-kiabálok neki, miközben a gép gyorsan száguld lefelé. Mindent betölt a lány nehéz légzése és én is csak nehezen állom meg, hogy ne kiabáljak az életemért, de kettőnk közül valakinek higgadtnak kell maradnia. Elkezdek mély levegőket venni, hátha a lány követi a példámat, de rám se figyel.A keze után nyúlok:
-Figyeljen rám!-kérem, de szavaim süket fülekre találnak.
-FIGYELJEN RÁM, AZ ISTEN SZERELMÉRE!-kiáltok rá erélyesebben, mint kellene, de úgy látszik megtette a várt hatást a dolog.
-Jól van, kezdje el velem együtt venni a levegőt. Beszív..Kiszív, nagyon jó-dicsérem meg a gyakorlat végén, ám ő a kijelentésemre perzselő tekintettel mér végig. Nem értem a hirtelen jövő utálatos arckifejezést az arcán, de nem kérdezek rá, hogy mivel is sértettem meg. A hangosbemondó újra megszólal:
-Megérkeztünk a célhelyre, az embereim nemsokára felmérik a terepet, aztán pedig a mester dönt a sorsukról-zavarodottan bámulom a hangszórót, az agyam kattog. Most mégis mi történik? Ki ez az antipatikus pasas, aki átvette a pilóta helyét. Kicsatolom az övemet, rápillantok a lányra:
-Maradjon itt, én megnézem mi van a pilótával-a hangom elcsuklik, miközben beszélek.
-Nem hallotta a bemondót? A pilóta valószínűleg már rég halott, de ha mégis túlélte, akkor is túszként tarthatják fogva... Mégis hogyan akarja túlélni, ha egyenesen a halálba rohan?
-Nekem...muszáj... A barátom...-nem tudom összerakni a szavaimat mondatokká, így végül megfordulok, hogy elinduljak a pilótafülke irányába, de a lány elkapja a kezemet:
-Nem hagyhatom, hogy most ölje meg magát-kapaszkodik belém.
-Eresszen el!-próbálom lerázni magamról, de vasmarokkal szorítja magához a karomat. Erősebben eltaszítom magamtól, egy kicsit megrezzen, majd újult erővel szorítja a hátam mögé a karomat:
-Ha nem akarja, hogy eltörjem a karját, akkor abbahagyja a ficánkolást.. Nem hagyom meghalni...-néz mélyen a szemeimbe. Az él a hangjában azt sugallja, hogy nem szimpla emberi kedvességből akarja megóvni az életemet. Az agyam gyorsan kitalálja mi is folyik a háttérben:
-Mennyit fizettek önnek?-kérdezem nyögve, mivel a karom sajog a szorítástól.
-Miről beszél?-hallom, ahogy próbálja leplezni az igazságot, de engem nem ver át ilyen könnyen.
-Egyértelmű, mennyit kapott azért, hogy figyeljen rám, és vigyázzon az épségemre. YG nyilván nem 2 won-nal dobta meg önt. Bevallom elég szépen végezte a munkáját, még csak észre sem vettem-nevetek fel, próbálom oldani a feszültséget.
-Na, idefigyeljen! Ha azt hiszi a maga kedvéért vagy a cége kérésére cselekszem úgy ahogy, akkor nagyot téved. Megvannak a magam okai, és nem fogom őket nyilvánosságra hozni. Ne kerüljön a szemem elé, ha jót akar magának... Oh és próbáljon meg túlélni-suttogja a fülembe, miközben az ajkai súrolják a fülcimpámat, egy pillanatra megborzongok, majd elsötétül minden...
A lány szemszöge:
Mégis mit csinálok? Még egy elvesztegetett lehetőség, ráadásul most megúsztam volna a dolgot szemtanúk nélkül. Mit fogok mondani a nagybátyámnak? Ő azt akarja, hogy minél hamarabb befejezem az ügyet, de mégis az a nyavalyás szervezet bekavart a terveimbe. Egy pillanata hagytam, hogy elgyengüljek és, hogy ő irányítson. Hagytam magamat legyőzni, de többé nem zökkenek ki. Mindenféleképpen bosszút állok... Choi Seunghyun, nem hagyom, hogy többé megremegjen tőled a szívem akár egy pillanatra is. Amint újra lehetőségem lesz, lépni fogok és eltöröllek a föld színéről, mert csak így szabadulhatok meg végre a láncaimtól... Számomra pedig a szabadulás többet ér, mint az életed...
-Hallo?-veszem fel a telefont anélkül, hogy megnézném ki az.
-Szerbusz, kincsem. Hogy van a legédesebb unokahúgom?-recseg a telefon, majd felharsan a tüdőt megremegtető köhögése is.
-Hát, tudod semmi sok, éppen repülök. Arra?-próbálok csevegő hangnemet megütni, pedig tudom miért keres.
-Haru, tudod, hogy utálom, amikor csevegni próbálsz velem. Azt akarom, hogy a lényegre térj. Meséld el a nagybátyádnak hogyan ölted meg?-tér a tárgyra, nekem pedig előre bűntudatom van.
-Még dolgozom rajta...-nyögöm ki hosszú hallgatás után.
-LEE HARU, NE MERD AZT MONDANI, HOGY FUTNI HAGYTAD?-süvít a hangja a telefonon át.
-Nem az én hibám volt...Valami béna szervezet tehet róla, éppen előlük cipeltem el, mielőtt megtalálták volna a repülőn és elvitték voln...-nem fejezem be a mondatomat, mert valaki nekem támad, én pedig az utolsó pillanatban hajolok el.
-Kisasszony, megkérem arra, hogy kövesse az utasításaimat és akkor nem esik baja se önnek, se a barátjának-kérlel egy feketébe öltözött maszkos alak.
-Sajnálatodra jobb harcos vagyok, mint te-nevetek az arcába, majd nagy erővel rárontok, mielőtt felocsúdna. A mozdulataimat elsőre nem igazán tudja kivédeni, de aztán észreveszem, hogy minden csapása az én másom.
-Honnan tudod előre a mozdulataimat?-zihálok.
-Ugyanazokkal a csapásokkal dolgozol. Elég unalmas, ha engem kérdezel. Védekezés kétszer, majd támadás? Nőj fel, kislány!-csap le a szabadon felejtett oldalamra. Egy pillanatra megáll minden, majd előre roskadva köpök egyet. A fűszálak a számból bugyogó vértől vörösre színeződtek... 10 év óta először fegyvereztek le a saját technikámmal.
-Mit akarnak tőle?-kérdezem, mivel tudom, hogy nem én kellek a szervezetnek.
-Oh, nem csak tőle, te is jössz velünk, bogaram-bilincseli meg a kezeimet, a társai épp ekkor bukkannak fel és emelik fel T.O.P ernyedt, kábult testét.Nekem több se kell, elkezdek mozgolódni a fájó oldalbordám ellenére és a lábammal sikeresen megrúgok egyet. A másikra szegezem a tekintetemet, latolgatom az esélyeimet, de mielőtt újra lépnék elsötétül minden körülöttem.
T.O.P szemszöge:
Egy sötét teremben ébredek megkötözve. Hogy kerültem ide és hol van az a lány? A szemeimmel fókuszálva megpillantom őt és még rajtunk kívül 8 másik embert a szobában. Látom a kint fénylő napot a két nyitott ajtón keresztül, de mindegyik ajtó bezárul, amint a többiek is elkezdenek felébredni. Nekik még teljesen felkészülni sincs idejük, mikor egy kis képernyő felvillan és egy álarcos alak kezd el beszélni hozzánk:
"Üdvözlök minden túlélőt a Game Over elő rostája után és egyben gratulálok is nektek!"
